Utazom...

Utazom egyedül,

Nézek a messziségbe.

Látom a távolt,

Rideg a közelsége.

Hiányod nem törpül,

Puszta ölelésed nincs,

Hideg ágyam fejemen ül,

Régi illatod sincs.

Szelleme elment rég,

Nincs amitől te félj.

Járok az utamon,

Verejtékem vér.

Mellettem hiú magány,

Mely reményt nem ígér.

Mondd hová lett?

Az a szeretet,

Amely belülről fakadt?

Mennék én hozzád,

De egy hang visszatart.

Mondd hová lett?

Az a személy,

Mely küzdött önmagáért?

Lépnék én feléd,

De egy botlás kísér.

Egy botlás elkísér.

Boldog...

"Ülj hát le,pihenj meg velem,Ha gondod van,mondd el nekem. Figyelj rám,bíznod kell bennem,Titkainkat őrzöm szívemben. Csendesen."

Ambrózia:

Hamarosan elkészül a fenti címmel említett novellaszerűségem..50 oldalnál járok,70-80 oldalra építek. Nemsokára felkerül ide.

Küzdelem:

Jó ideje, ha a magasból lenézek,
Elkapnak az ingerek, kicsit félek.
Félek önmagamtól, ha magam vagyok,
Néha itt hagynám e világot, ha tudom.
Eszembe jutnak emlékképek, hol az első,
Hol az utolsó, ami megrémít, mint az előző.
Nem mondhatom el senkinek ezeket,
Szorít valami belül, talán éget.
Éget, mert nem mindenre van válasz,
S nem mindenből van kiút,
S nem mindenben támasz.
Abban, amiben hiszek, az örökké kísér,
De ne hidd azt, hogy legbelül felél.
Küzdök, harcolok magamban, őrültnek néznek,
De ez még csak egy kis útja
A terepszemlének.

Mutass irányt:

A félelemben éltem több ezer évig,
Fosztogatták kincsem,elvesztem én is.
Eljutottam messzi útra,jobban délig,
Sosem tapadt kezemhez ártatlan vér is.
Kitagadtnak éreztem egykor magam,
Lelkembe öntöttek ólmot,a kórtalan.
Tolmácsok tépik szét ép agyam,
Egyikre se hallgatok,hiába váratlan.
Vétkeztünk és jóvá is tettük olykor,
Ez az érzés,nem jött épp jókor.
A pusztaság a templomom,
Én pont nem vagyok kóbor.

Hová lett az otthonom?
Mivé lett a Paradicsom?
A múlt eltemette szívem,
Remélem,hogy elviselnél,
Mikor eljön az út vége.
Talán vár,egy jobb világ,
Ha vár is egyszer rám,
Mutasson jobb irányt.

Ha Istened elbújt az ördög mögé,
Nem találhatok szép szavakat,
Vagy az ágam érzi,majd a bőrén,
Amiért nem tartalmaz javakat.
Lehetsz akármilyen hitű,
Megtalál a fekete bárány jelző,
Nem jön olykor elég betű,
Ha furcsává válik a szerző,
Nézz mindig magad elé az életben,
Túl sok emberből van kegyetlen.
Épp elégszer véreztem,
Elég volt a kínból,a nyűgből,örökké éreztem.

Ördögi kör:

Tévútra teszem minden szavad,
Átkokkal, álmokkal bombázlak, ha van.
Védelmed nincsen, erkölcsöd nulla,
Véred a kincsem, ezt mondja a hulla.

Hidd el, nem segít semmilyen szó,
Remegsz, izzadsz, hideg nem jó.
A fájdalom küszöböd eléri a százast,
Sírni tudnál, de kong az üres lábas.

Jobb vagy nem jobb, ez a kérdés van,
Megtudod, hogy milyen az otthontalan.
Ilyenkor senki sem vesz észre vagy lát,
Úgy kezelnek, mint egy bűntudatú kutyát.

Ha visszafordíthatnám az időt,
Mindent megváltoztatnék.
De az ördög mindenhol ott van,
Bárcsak csapdát állíthatnék.

Írni olykor muszáj...

http://www.lidercfeny.hu/alkotas_megjelenitese.php?cikk_id=5470