Mutass irányt:

A félelemben éltem több ezer évig,
Fosztogatták kincsem,elvesztem én is.
Eljutottam messzi útra,jobban délig,
Sosem tapadt kezemhez ártatlan vér is.
Kitagadtnak éreztem egykor magam,
Lelkembe öntöttek ólmot,a kórtalan.
Tolmácsok tépik szét ép agyam,
Egyikre se hallgatok,hiába váratlan.
Vétkeztünk és jóvá is tettük olykor,
Ez az érzés,nem jött épp jókor.
A pusztaság a templomom,
Én pont nem vagyok kóbor.

Hová lett az otthonom?
Mivé lett a Paradicsom?
A múlt eltemette szívem,
Remélem,hogy elviselnél,
Mikor eljön az út vége.
Talán vár,egy jobb világ,
Ha vár is egyszer rám,
Mutasson jobb irányt.

Ha Istened elbújt az ördög mögé,
Nem találhatok szép szavakat,
Vagy az ágam érzi,majd a bőrén,
Amiért nem tartalmaz javakat.
Lehetsz akármilyen hitű,
Megtalál a fekete bárány jelző,
Nem jön olykor elég betű,
Ha furcsává válik a szerző,
Nézz mindig magad elé az életben,
Túl sok emberből van kegyetlen.
Épp elégszer véreztem,
Elég volt a kínból,a nyűgből,örökké éreztem.

Ördögi kör:

Tévútra teszem minden szavad,
Átkokkal, álmokkal bombázlak, ha van.
Védelmed nincsen, erkölcsöd nulla,
Véred a kincsem, ezt mondja a hulla.

Hidd el, nem segít semmilyen szó,
Remegsz, izzadsz, hideg nem jó.
A fájdalom küszöböd eléri a százast,
Sírni tudnál, de kong az üres lábas.

Jobb vagy nem jobb, ez a kérdés van,
Megtudod, hogy milyen az otthontalan.
Ilyenkor senki sem vesz észre vagy lát,
Úgy kezelnek, mint egy bűntudatú kutyát.

Ha visszafordíthatnám az időt,
Mindent megváltoztatnék.
De az ördög mindenhol ott van,
Bárcsak csapdát állíthatnék.