Utazom...

Utazom egyedül,

Nézek a messziségbe.

Látom a távolt,

Rideg a közelsége.

Hiányod nem törpül,

Puszta ölelésed nincs,

Hideg ágyam fejemen ül,

Régi illatod sincs.

Szelleme elment rég,

Nincs amitől te félj.

Járok az utamon,

Verejtékem vér.

Mellettem hiú magány,

Mely reményt nem ígér.

Mondd hová lett?

Az a szeretet,

Amely belülről fakadt?

Mennék én hozzád,

De egy hang visszatart.

Mondd hová lett?

Az a személy,

Mely küzdött önmagáért?

Lépnék én feléd,

De egy botlás kísér.

Egy botlás elkísér.

Boldog...

"Ülj hát le,pihenj meg velem,Ha gondod van,mondd el nekem. Figyelj rám,bíznod kell bennem,Titkainkat őrzöm szívemben. Csendesen."

Ambrózia:

Hamarosan elkészül a fenti címmel említett novellaszerűségem..50 oldalnál járok,70-80 oldalra építek. Nemsokára felkerül ide.

Küzdelem:

Jó ideje, ha a magasból lenézek,
Elkapnak az ingerek, kicsit félek.
Félek önmagamtól, ha magam vagyok,
Néha itt hagynám e világot, ha tudom.
Eszembe jutnak emlékképek, hol az első,
Hol az utolsó, ami megrémít, mint az előző.
Nem mondhatom el senkinek ezeket,
Szorít valami belül, talán éget.
Éget, mert nem mindenre van válasz,
S nem mindenből van kiút,
S nem mindenben támasz.
Abban, amiben hiszek, az örökké kísér,
De ne hidd azt, hogy legbelül felél.
Küzdök, harcolok magamban, őrültnek néznek,
De ez még csak egy kis útja
A terepszemlének.